MP A tenger szaga

12 nő

videó 1'00

Mátrai Péter

MP Capa

Sötétkamra

videó 1:44

spektrum generátor + az utolsó túlélő SOS jelei

Mátrai Péter

Robert Capa

France, Saint Lô, July 26th-30th 1944

Amerikai csapatok érkezése az elhagyott városba

MP_F.A. light

Mátrai Péter

Light

hangesemény

Forgács András

Rágyújtás

fotó

Minotaurus

 vázlat

Mátrai Péter álma

Lánchíd söröző

egy fékevesztett este 

szuzsa és mapet új kompozíciója iPadra

Struktúra az Isten

Mátrai Péter koncertje Budapesten

Amikor Isten belép az alkotó folyamatba, az Univerzum szerkezete tárul fel.

Ez az érzés fogja el a hallgatót Mátrai Péter elektromos zenei koncertjén. Világos az egész előadás szerkezete: bevezetés, tárgyalás, befejezés. És tiszta szerkezete van minden egyes darabnak: kompozíció, dallam és ritmus építi fel az elemeket s azokból a teljes kört egészen a katartikus befejezésig.

A bevezetés - az 'Intervals' dinamizmusával arra hív, hogy hagyd el mindennapi éned és lépj be a művészet, a művész világába.

Kisebb etüdök következnek: hangulatok, emlékek, érzések és gondolatok szekvenciái, mindez különböző és szokatlan elektromos hangszerekkel, számítógépes mintákkal, új hangzásokkal és zajokkal. A koncentráció intenzív, minden elemnek jelentése van, minden elem része az egésznek. Egy lélek utazása: múltjában és jelenében, érzéseiben és zene iránti szeretetében. A rövid darabok konkrét témára íródtak, és a hallgató élvezi a zene és a téma megfelelését. Mosolyog, örvendezik, érti a zenét, érzi, amire a művész insiprálja.

És ekkor jön az epilógus, az 'In memoriam' , két építész barát emlékére. Színházi performansz gyertyával, botladozásokkal, durva és vad ütésekkel, törés-zúzással és zajokkal, lánggal tűzzel és hamuval.

Katarzist érzel: ez az élet, ez minden.

Bábel Kórház

Fotómontázs: Mátrai Péter

Régóta várt térdműtétem során 5 napot töltöttem a University Collage Hospital-ben Londonban.

A műtét maga altatásban csak a fájdalmas következményeit tekintve érzékelhető.

Az óriási élmény maga a kórház volt: ahogy az orvosok, betegek, ápolók és egyéb személyzet mint egy bábeli cirkusz szereplői mozogtak a színpadon. Mindenki a maga nemzeti sajátosságai szerint működött, s ezt nézni nagyon szórakoztató volt.

Dr. Patel, az indiai orvos, aki műtött; asszisztensei többek között fiatal kínai, indiai orvosok. Soha nem fogom elfelejteni azt a jelenetet, amikor a gyönyörű indiai orvosnő, aki éppen befejezte a napi körútját nálam, észrevette, hogy a szemben fekvő angol nő a hirtelen tornáztatástól rosszul lett és ködös tekintettel ül a foteljében: a hosszú fényes feketehajú fiatal doktornő kivágott kék trikójában, kézitáskájával a vállán egy pillanat alatt válsághelyzetet oldott meg: az összes ápolót odateremtette, akik a helyzetük magaslatán ágyba emelték, majd az ágy körül sorfalat állva azonnal rákötötték a beteget az életmentő készülékekre: infúzió, oxigénmaszk, vérnyomásmérő, stb. Megrázó jelenet volt, s mindezt ez a gyönyörű fiatal nő vezényelte.

Elvesztettem a biztonságérzetemet, amikor a szép, feltűzött hajú főnővér mély öblös férfihangján, amerikai akcentusával megszólalt Minden gesztusa túlzottan, affektáltan nőies volt, aminek ellentmondott vastag csuklója, széles háta: lenyűgözve figyeltem. Az előbbi válságjelenet után csak annyit jegyzett meg távozóban, emelt fővel: most akkor csak a lélegzést nem szabad abbahagyni.

Elképesztő kavalkádot mutattak be az ambíciózus philippínói, marokkói, mauritiusi, lengyel, angol és bulgár nörszök, a lusta mozgású fekete takarítók és hordárok, az alibiből dolgozó, távolba néző, ügynökség által küldött indiai segédnővérek, és naponta ötször az ukrán és afrikai ebédhordó, akik délután 5 órai teát szolgáltak fel keksszel. S micsoda történetek! Amikor csak lehetett, rákérdeztem életükre, s ők szívesen meséltek.

S a betegek: Jenny, a rövid őszhajú angol nő Islingtonból, aki mindig a Financial Timest olvasta, és bármilyen kellemetlenséget jellegzetes, rövid nevetéssel viselt el. Lánya - fekete félvér intellektuel - szigorú, mosolytalan arccal, kötelességszerűen jelent meg minden délután, behúzta a függönyt és aztán anyjával egyfolytában vihorásztak. Szemközt Jacqueline Kentből, mesterséges táplálékon ágyhoz kötve, minden kivezetve a testéből: valami fertőzéssel kínlódott. Egyfolytában telefonált és mindig volt nála látogató, velük és a telefonon ízes-édes vicces stílusban beszélt, vígasztalta, dédelgette őket, majd egész éjjel TV-t nézett - imádnivaló volt!

S mellettem a fekete nagymama, akinél mindig nagy társaság gyűlt össze, s mint a madarak, csiripeltek. Ha becsuktad a szemed, mintha a dzsungelt hallanád! Aztán az utolsó este megjelent nála egy egyházi barátnője, akivel halkan imádkozni kezdtek: a hosszú szöveget énekléssel kezdték el majd fejezték be. Szívendöfött ez a jelenet.

Ágyam az ablaknál lévén a csodálatos kilátást is megkaptam a toronyépület tetején: jobbról a lassan forgó London Eye, előttem a távolban a Centre Point, balra a St. Paul, a Gherkin, messzebb a Canary Wharf magas banképületei. A többnyire felhős ég alatt sirályok és repülőgépek húztak el, éjszaka a londoniak biztonságát őrző helikopterek cirkáltak.

Katartikus élmény volt.